Bázakerettyétől Amszterdamig - és vissza 5.

Július 27. szerda

Kiolvastuk az időjárásjelentésből, hogy ma van az utolsó szép nap, aztán elromlik az idő. Kalandjaink - lásd lentebb - megtanítottak, hogy ne bízzunk a holland meteorológusokban. Mikor reggel felkeltünk, csakugyan ragyogott a nap, egész reggeli alatt végig kitartott, hogy aztán indulás táján megjelenjenek az első felhők. A reggeli egyébként magas minőségű volt, Marci volt a napos (felváltva mindig más felelős a cateringért, régi, bevált rendszer nálunk), aki alaposan kitett magáért. Omlett volt, holland sajttal, fűszerekkel, miegymással. (Rájöttem egyébként, hogy ha ennyire részletesen írom le ennek az egy hétnek az eseményeit, lekörözöm a nagyszakállú Levet és nem férek el az ingyentárhelyen. Szűkszavúbban tehát).

Tekintettel az időjóslatra, a mai napot a tengerparton kívántuk eltölteni. Azért jó ez a Hollandia, indokoltuk a gyerekeinknek a döntést, mert itt mindenki megtalálja, amit szeret - Áron például a tengert. Arról nem szóltunk, hogy húsz éve, mikor Hollandiában időztem, többször megpróbálkoztunk a tengeri fürdőzéssel, de mindannyiszor még a dzsekit sem tudtuk levetni a parton. Nem volt ez másképp ma sem.

Itt még gépesítve

Először is elbicajoztunk a kölcsönzőbe, hogy visszaszolgáltassuk a drótszamarakat. A tranzakció lezárultával vettük észre, hogy egy fontos hátizsák (úszógatyák, törülközők - ó gyermeki optimizmus!) otthon maradt. Gyalog vissza a hajóhoz, hátizsák felmarkolása, és irány a Centraal Station, ezúttal villamossal. A horgonyzóhelyünk közelében, macskaugrásnyira ugyanis volt egy villamosmegálló. Jegyet meg majd szerzünk valahogy. 

Ezek a hollandok..! A megállóban nagy plakát, hogy csak érvényes menetjeggyel szabad utazni, meg hogy a bilétát leszálláskor is (!) stempliztetni kell. És lentebb megadva a legközelebbi jegyárusítóhely címe, kicsi térképpel. Korrekt. Hamar lett jegyünk, a villamosok sűrűn jártak, így kisvártatva a pályaudvaron találtuk magunkat. A partraszállás helyszínéül a kies Bergen aan Zeet választottuk, ahová Alkmaartól busszal, odáig meg vonattal lehet eljutni. 

Fantasztikus a holland vasúthálózat. Minden irányba tíz-húszpercenként járnak a vonatok, minden jól kitáblázva, feltüntetve. A kocsik tiszták, kényelmesek, gyakran emeletesek, ilyenkor mi mindig a felső szinten utaztunk, hogy többet lássunk a szép zöld holland tájból.

Utazás közben feltűnt az ablakon néhány rézsút futó cseppecske. Csak nem fog esni? 

Mire kiszálltunk Alkmaarban, már zuhogott. Megkerestük a bergeni buszt, és az erősödő förgetegben kibumliztunk a tengerpartra.

Sunshine, beach in Nederland

Ez más, mint a horvátországi bícs. Homokdűnék, tengeri fű csomói, széles, lapos, homokos part és nyargaló szél. A tenger barnásszürke, kétméteres hullámokkal, rajtuk habos tajtéktaréj. Az orkánban sirályok vitorláznak az ember feje fölött vijjogva. A homok bejut mindenhová, ruha ráncaiba, cipőbe, szembe-szájba. Vad, öntörvényű és nagyon szép. 

A cipőt már a homokos sáv elején ledobtuk, de a pulóver rajtunk maradt. Feltűrt farmerben belegázoltunk a szélébe - nem is volt eszelősen hideg. Azt játszottuk, ki merészkedik beljebb úgy, hogy a gatyaszár nem lesz vizes, amihez persze időnként villámgyorsan kellett hátrálni az érkező hullámok elől. Talpunk alatt süppedt a finom homok, nyomaink felfénylettek és másodperc alatt újra kisimultak, ahogy duzzadt a vizes föveny. Ordított a szél, kiabáltak a sirályok, csikorgott a fogunk közt a finom homok. Király.

Pancsolás a habokban

Áron persze megfürdött. Mire rendezhettük volna ellenérveinket, felvette a fürdőgatyát és csatakiáltással belerohant a tengerbe. Rajta kívül csak egy ránézésre is északi származású, idősebb házaspár hancúrozott a habokban, de ők hamarabb kijöttek. Áronért később be kellett gázolnom egy törülközővel, mert - mint elmondta - nem a víz volt hideg, hanem a szél, ahogy a vizes testet érte. 

Míg ő ezt művelte, mi lazán piknikeztünk a parton, úgy téve, mintha a Cote d’Azurön és nem ezen a Hoorn-fok-szerű partszakaszon lennénk. Ahogy ültem a homokban és épp beleharapni készültem a szendvicsbe, valamiért hátranéztem a jobb vállam mögött. Egy sirály lebegett alig karnyújtásnyira, és a kajámmal szemezett. Akkora volt, mint egy albatrosz.

A lopós

Sürgősen elcsomagoltam az étket.

Másik két fiunk kikönyörgött lágyszívű apjuktól egy szélsárkányt a közeli árusítóhelyről, és azt röptették, mintha nem is tizenhaton túl lenne mindkettő. A sárkány hamar feladta a küzdelmet a förgeteggel és elhasadt. A srácok különféle zsinegekkel és nadrágszíjakkal (köztük az enyémmel is) megreparálták, végül sikerült a cuccot szép magasságba biztatniuk.

Áron rasztafrizurát visel (ő a friss medikus, ha valaki nem figyelt volna), így beletelt egy kis időbe, míg megszáradtak a tincsei. Törülköző-turbánt meg nem akart viselni, amely tartós nézeteltéréshez vezetett köztünk. 

Sztratoszféra

Kint, a homoksáv végén, az aszfalton ledörgöltük lábunkról a vizes homokot, kiráztuk a ruhánkból és a hajunkból is, visszavettük a cipőt és konstatáltuk, hogy a visszamaradt szemcsék úgy dörzsölnek minden lépésnél, mint a smirgli.

De megint tolsztoji dimenziókat ostromlok (már ami a szóbőséget illeti).

A következő programpont szükségszerűen indoor kellett, hogy legyen.  Bevettük magunkat a parton hívogató „Aquariumba“. Utólag a neten nem találtunk túl sok pozitív értékelést (pl. Tripadvisor: túl drága, aránylag kevés hal stb.), dehát nem is a bécsi Haus des Meeres színvonalát vártuk. Meleg volt, nem fújt a szél és sok érdekeset láttunk. Gyermeki lelkünknek tökéletesen megfelelt a rájasimogató, a kagylógyűjtemény, a kis csikóhalak, amikben órákig el tudnék gyönyörködni, meg a tengerfenékből kiálló, cipőfűzőre emlékeztető, csíkos, színes teremtmények. Nekünk tetszett, na. Volt egy moziterem is, ahol filmet vetítettek a korallok pusztulásáról (azt hiszem), kényelmes, süppedős fotelekből lehetett nézni. Langy meleg, sötét, halkan duruzsoló alámondás… Vagy háromszor ment le a film, mire felébredtünk. Kedves Tripadvisor, részemről maximális pontszám.

Jócskán elmúlt dél, mire kiléptünk a zegernyébe. Ebédre, ezt megfogadtuk, tengerparti halétteremben harapunk valamit. A hely, amit találtunk, a dűne tenger felőli oldalán épült, ablakait csapkodta a zápor, a tenger alig pár méterre morajlott, de odabent cserépkályha ontotta a meleget és fenséges halételek illata párolgott. A fiúk rafinált halakat rendeltek (Domi kivételével, aki nem nagy halbarát), de mi kijelentettük, hogy fekete kagylót szeretnénk, úgyis szerepel a napi ajánlatban. Két adagot kértünk, mire kihoztak egy hektóliteres sötét fazekat, színültig héjában főtt kagylóval, friss kenyeret és különféle mártogatókat. Megtelt velük az asztal. Az egészséges kagyló kinyílik főzés közben, egy ilyen szétnyílt héjat csipeszként használva ki lehet csippenteni a kagylóhúst a páncéljából. Jó móka és igen finom. Degeszre ettük magunkat a jó melegben. Odakint meg eső, szél, satöbbi. 

Ott távol a Snack Lounge

A pincérlány, elbűvölve berozsdásodott hollandtudásomtól (tényleg nagyon hálásak, ha valaki nem angolul vagy pláne németül próbálkozik, hanem az anyanyelvükön) a kedvünkért még utána is nézett a neten, mikor indul vissza a busz Alkmaarba. 

Ez a kisváros, Alkmaar biztos nagyon szép, nagyon holland, sajnos nem sokat láttunk belőle, bár hősiesen megpróbáltunk sétálni egyet az esőben. Már csak emiatt is vissza kell jönnünk még. A pénteki hetipiac például nagyon szuper állítólag. 

A vonaton hazafelé jobbra-balra dőlve bóbiskoltunk. Amszterdamban, ahogy kiléptünk az állomásépület kapuján, megcsapott az ismerős, eltéveszthetetlen gándzsaillat. Mint egy hazatérés. A villamosra várva majd’ megfagytunk. Esőáztatta bárkánk hűségesen várakozott ránk, belsejében holland-illatú jó meleggel. Hát még, mkor a gázkandallót is begyújtottuk! Áronnal még csipegettünk kicsit a hűtőből, a háttérben Kenny G. halkan szaxizott, Gabi és Domi megkíséreltek egy epizódot végignézni a kedvenc sorozatukból, aminek persze csúfos kudarc lett a vége: Gabinak már a főcím felénél lecsukódott a szeme…

Erre a csodálatos napra Júlia sms-e tette fel a koronát. Este fél tíz körül csippan a telefonom, megnyitom és olvasom elérzékenyülve: 

„Halló, kedves Királyék! Remélem, jól érzitek magatokat. Az időjárásért minden holland nevében elnézéseteket kérem, de ne féljetek: állítólag holnapra megjavul!“