Július 26. kedd
Reggel kacsákra ébredtem. Hápogtak. Felserkentem,
kinéztem a kajütablakon, és valóban ott eveztek a csatorna vizén, a hajótatnál.
Később szárcsák és egyéb ismeretlen márkájú vízimadarak is csatlakoztak,
fiókástul.
Reggeli fények a cockpitből |
A gracht túlpartján, ahová az autóknak is szabad behajtani, gyér volt a forgalom. Csak a biciklisek surrogtak elképzelhetetlenül hatalmas rajokban. Tekertek munkába az emberek. A kicsit távolabbi hídon volt egy villamosmegálló, időnként nagy csilingelve befutott egy kék-fehér szerelvény. Vagy éppen szivárványszínű, mivel épp ott-tartózkodásunk idején épp Amszterdamban tartották az Euro Pride-ot.
Készleteinket feltöltendő elhatároztuk, hogy amíg a fiúk
felébrednek, elmegyünk bevásárolni. Ráérős város ez: a közeli Albert
Heijn-szupermarket csak nyolckor nyitott, így a Dirk nevű diszkontban kötöttünk
ki. Közben persze titkon fixíroztuk a jó amszterdamiakat. Színes, vegyes
népség, az öltözködést láthatólag nem köti semmilyen konvenció. Egy bokáig
tekintélyesen, öltöny-nyakkendőbe öltözött kutyás vevő például szandált viselt,
egyik lábujján csillogó gyűrűvel.
Volt néhány igazi holland élelmiszercikk, amikre
emlékeztünk még, s amik nélkül nem akartuk elhagyni a boltot. Ilyen volt a
„vla“ (többféle ízben kapható, dobozos, félfolyékony puding), a „pindakaas“
(sós mogyorókrém) és persze a sajtok. Amit Magyarországon úgy ismerünk, hogy
Gouda-sajt, az távoli rokonságban sincs holland megfelelőjével. Kapható belőle
fiataltól az érettig (jong, middel vagy oud belegen), s ahány fajta, annyiféle
ízvilág. Jól felpakoltunk, aztán irány haza, a hajónkra.
Kávéillat és három éber, kalandra kész fiatalember
fogadott minket, a háttérben lágy Kenny G.-zenével. A bőséges reggeli közben
elhatároztuk, hogy a mai napot Amszterdamra szánjuk, annál is inkább, mert Áron
mára várta a felvételi eredményt és ötpercenként nyitogatta a laptopját. Igaz,
mindannyian tűkön ültünk, de valaki kiderítette, hogy a ponthatárokat csak este
nyolckor fogják feltenni a netre, fölösleges addig kattintgatni. Lényeg, hogy
nyolcra itthon legyünk ismét.
A |
Egyenpiros MacBike drótszamarak |
A |
Az Oude Kerk mögött. Red Lights |
Ebben a negyedben (illetve, mint kiderült, az egész
városban) egymást érik a „Coffeeshopok“, azaz a marihuánát legálisan árusító
bárok. Pár évvel ezelőtt nagy volt a riadalom, mert a böcs honatyák (ki tudja,
miért) hoztak egy olyan törvényt, hogy ezeket a műintézményeket csak helyiek
látogathatják (úgynevezett Grasspass-szal), a turisták nem. Illetve, hogy
turistákat nem szolgálnak ki fűvel. Az amszterdami polgármester (a
tapasztaltakból kiindulva tán maga is
fogyasztó) majdnem a kardjába dőlt, sírt, könyörgött, hogy a város bevételének
legnagyobb része éppen a fűfüstölő külföldiektől származik, ne már, hogy most
kitiltják őket - míg végül valamilyen furmányos rendeletmódosítással,
alszabállyal, kiegészítéssel sikerült elérnie, hogy gyakorlatilag csak az nem
vesz gándzsát Amszterdamban (méghozzá legálisan!), aki nem akar.
(Ezen a ponton - genetikusan determinált grafomániától
hajtva - Márton fiunk veszi át a krónikás szerepét).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése